A kis- és középvállalatok az 1990 után egymást követő kormányok gazdaságpolitikai programjainak kedvelt szereplői, ám többségükben a gazdasági átalakulás vesztesei voltak. De vajon mi lehet az oka annak, hogy sem az 1990-es évek elején, sem a magyar gazdaság 1997-ben megindult és 2001-ig fennmaradt tartós növekedésének időszakában nem kezdődött meg a hazai tulajdonú vállalkozások tömeges fellendülése, sikeres integrációjuk a külföldi tulajdonú vállalatok által uralt gazdasági növekedési folyamatokba. A kis- és középvállalatok csoportja ebben az időszakban jelentősen elmarad mind a termelési tényezőik hatékony kihasználása által lehetővé tehető maximális termelés, mind pedig, az általuk elérhető maximális nyereség szintjétől.
A magyar kis- és közepes méretű vállalkozások keletkezésének és működésének sajátos jellemzőit az elmúlt években többen vizsgálták. A vizsgálatok középpontjában az a kérdés áll, hogy milyen összefüggések mutathatók ki a vállalatok gazdasági hatékonysága és jövedelmezősége között.
„Mitől jó a vállalatok gazdasági teljesítménye?” – olvasható a kérdés a Nickell-Nicolitsas-Dryden (1997) cikk címében. A tanulmány szerzői a vállalatok gazdasági teljesítményét azok teljestényező-termelékenységével (total factor productivity – TFP), illetve a termelékenység változásával - amelyet a vállalati innováció mértékének tekintenek - mérték. Nickell (1996) alapján – ahol a szerző határtermelési függvények becslésével bizonyította, hogy az angol vállalatok tényezőtermelékenysége, illetve a termelékenység növekedése és piaci versenyhelyzete között szignifikáns kapcsolat fedezhető fel – a szerzőhármas három tényező hatását vizsgálta a vállalati teljesítményekre. Ezek:
- a vállalatok termékpiaci versenyhelyzete,
- a vállalatokra nehezedő pénzpiaci nyomás és
- a vállalat tulajdonosai között domináns tulajdon jelenléte.
A szerzőhármas e tényezők és a vállalatok termelékenységének megváltozása között pozitív kapcsolatot mutatott ki.
A vállalatok termelékenysége és piaci versenyhelyzete közötti összefüggéseket Kelet-Közép-Európára először, Brada-King-Ma (1997), majd Komings-Repkin (1998), valamint Magyarországra Halper-Kőrösi (2001a) vizsgálta határtermelési függvények segítségével.
Ez utóbbi tanulmány azonban megfordította a korábbi elemzések logikáját: a szerzők a vállalatok hatékonysági (teljestényező-termelékenységi) szintje, illetve annak változása segítségével magyarázták piaci részesedésük változását. Érvelésük szerint a többieknél hatékonyabb vállalatok hatékonyságelőnyüket képesek piaci pozíciók megerősítésére váltani. Az imént említett írásoknak kimondva vagy kimondatlanul egyik alapfeltevése, hogy a vállalatok gazdasági teljesítményeit, sikerességüket vagy kudarcukat nem tükrözi megfelelően profittermelő képességük, azaz jövedelmezőségük.
Nickell – Adam Smith-re hivatkozva – hangsúlyozza, hogy a nemzetek gazdagságát a vállalatok termelékenységnövekedése, nem pedig jövedelmezősége vagy annak javulása eredményezi. Halpern-Kőrösi (2001a) a vállalatok (technikai) hatékonysága és piaci részesedése közötti összefüggéseket vizsgálva árnyaltabban fogalmaz: „A (vállalatok) hatékonysága és jövedelmezősége vagy beruházási aktivitása közötti összefüggés szimultán is lehet és csupán empirikus vizsgálat deríthet fényt ezeknek az összefüggéseknek a természetére.”
Az a kérdés, hogy mi a vállalati profit, milyen tényezők határozzák meg a profit nagyságát és annak változását, az elméleti és empirikus vizsgálatok több évtizedes örökzöld kérdése (Knight 1921/1985).
Erre a kérdésre jelen esetben csak egy szempont szerint keressük a választ, még pedig úgy, hogy a vállalati hatékonyság és jövedelmezőség közötti összefüggéseket elemezzük.
Ha elfogadjuk a hatékonysági tényező létét, akkor vajon a vállalatok hatékonysághiánya mennyiben magyarázza jövedelmezőséghiányukat. Mi magyarázza a hazai közepes méretű vállalatok tényleges jövedelmezőségének elmaradását a lehetséges profitmaximumoktól?
Jövedelmezőséghiányon (profithiányon) a vállalatoknak a maximálisan elérhető profitjuktól való eltérését értem. Mivel az elfogadott neoklasszikus termeléselmélet szerint a vállalatok alapvető viselkedési szabálya a profitmaximalizálás, a profithiány gazdasági tartalma lényegében ugyanazokon az elméleti alapokon nyugszik, mint a határtermelési függvény féloldalas hibatagjáé.
A profithiány meghatározásához fel kell használni a vállalatok határtermelési függvényből becsült hatékony kibocsátási szintjét. A profithiánnyal így azt mérem, hogy amennyiben a vállalatok a hatékony kibocsátási szintjükön termeltek volna, milyen mértékben maradtak volna el ebben az esetben nyereségeik a profitmaximumot eredményező szinttől. A határtermelési függvény és a profithiány imént leírt összekapcsolása lehetőséget nyújt arra, hogy pontosabban mérjük: a vállalatok tényleges profitjának a maximálisan elérhető szinttől való eltérését milyen irányban és mértékben befolyásolta hatékonysághiányuk, illetve más, a vállalati jövedelmezőségre ható tényezők.
Ejtsünk még néhány szót a vállalatok tulajdonosi szerkezete és a regionális elhelyezkedésről.
Az állami tulajdon léte nincs hatással a vállalatok jövedelmezőséghiányára. A külföldi tulajdonban lévő közepes cégek profithiányát a tulajdonforma többnyire szignifikánsan befolyásolja. A belföldi magántulajdonban lévő vállalatok profithiányára a tulajdonforma általában nincs lényeges hatással.
A vállalatok regionális elhelyezkedése statisztikailag csak ritkán van szignifikánsan hatással a profithiányra. Megfigyelhető, hogy csak a budapesti régióban lévő vállalatok esetében tapasztalhatunk szignifikáns kapcsolatot, ami azonban a profithiány növekedése irányában hat. A vállalatok regionális elhelyezkedése alapján tehát nem vonhatók le egyértelmű következtetések a régió adottságai és a vállalat jövedelmezőségi szintje közötti kapcsolatról.
Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a vállalatok hatékonysága, jövedelmezősége, pénzügyi helyzete, valamint piaci pozíciói között igen bonyolult kölcsönhatások érvényesül(het)nek. De nem zárható ki az sem – sőt, szinte bizonyos – hogy a hatékonysághiány és a profithiány között szimultán kapcsolat létezik. A hatékonyság és a jövedelmezőség között talált szoros és szignifikáns összegzés nem ad alapot arra, hogy a vállalatok jövedelmezőségének és a jövedelmezőséget befolyásoló tényezőknek a vizsgálatát „sutba dobjuk” és azt a termelékenységük elemzésével helyettesítsük, mint amit Nickell (1996) írása sugall.
A középvállalatok profithiányának vizsgálata azonban nem támasztja alá, hogy a vállalati nyereség és a vállalat allokációs hatékonysága egymástól teljesen elszakadva változnának. Ugyanakkor az adatok egyszerű áttekintése alapján megállapíthatjuk, hogy a vállalatok többségének nyeresége a nulla szint körüli, nem túl tág intervallumban mozog. A középvállalatok profithiányát – alacsony és a nagyvállalatokétól elmaradó hatékonysága mellett –rövid távú pénzügyi és piaci helyzetük magyarázza.
Juhászné Horváth Erzsébet
RND Üzletviteli Kft.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése