A szocializmus utáni átmenet első éveiben: 1988-ban a magyar felnőtt lakosság egyötöde mutatott vállalkozói hajlandóságot, 1990-ben pedig, ez a szám 44 százalékra nőtt. 2000-be már több mint 1 millió bejegyzett vállalkozásról tudunk, így minden tizedik magyar állampolgár bejegyzett vállalkozó volt.
A rendszerváltás küszöbén, 1989 végén a statisztika 359 997 vállalatot regisztrált,
ezek túlnyomó része (89%) egyéni, nagy hányadában mellékfoglalkozású egyéni vállalkozás volt. 1989 végén a kis- és középvállalatok (KKV) a munkahelyek egyharmadát, 1994-től már kétharmadát biztosították, döntően a nagyvállalati munkahelyek tömeges megszűnése miatt.
A foglalkoztatottak számának megoszlásáról a kis-, közép- és nagyvállalatok között csak kutatói számítások adnak képet: ez (az Európai Unióban ekkor szokásos 100 és 500 fős elhatárolással) 16–20–64 százalék volt. E történelmi fordulópont idején a KKV-nagyvállalati foglalkoztatottsági arány a magyar gazdaságban egyharmad–kétharmad, az Európai Unióban kétharmad–egyharmad volt. A fordított magyar arány azonban így is jóval közelebb volt a piacgazdaságokban szokásoshoz, mint a többi volt KGST országban.
Egy OECD-tanulmány szerint 1989-ben, Csehszlovákiában mindössze tízezer körül volt az önfoglalkoztatók száma, a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva Lengyelországban 4, Magyarországon a 6 százalékot is meghaladó volt arányuk (Small business…; 1996. 31. old.).
A rendszerváltás „vállalkozási boom-ot” hozott magával (Csehszlovákiában még nagyobb robbanással, mint nálunk). A KSH-kiadványban közölt idősoros adatok azt jelzik, hogy a regisztrált vállalatok/vállalkozások száma 1994 végére már meghaladta az l milliót; 5 év alatt (1990–l995) megduplázódott, de azóta már alig növekedett.
A „vállalkozási boom-ot” egyrészt a vállalkozási szabadság lehetőségeinek (nemegyszer túlbecsült) vonzereje, másrészt a növekvő munkanélküliség (vagy annak előérzete) táplálta. A foglalkoztatottak számának megoszlása a kis- és közép-, valamint a nagyvállalatok között néhány év alatt gyökeresen átalakult. Statisztikánk erről nem szolgál adatokkal, de egy kutatóintézeti tanulmány (Román; 1994) számításai szerint felcserélődött az egyharmad–kétharmad arány. A KSH-kiadvány ezt idézve rámutat arra, hogy elsősorban a korábbi, virtuális teljes foglalkoztatás összeomlása, a foglalkoztatottak számának 1990 és 1996 januárja közötti közel másfélmillióval, 5 201,0 ezerről 3 743,7 ezerre való csökkenése okozta e nagy változást. A nagyvállalatoknál megszűnt mintegy 2 millió munkahelynek csak kisebb hányadát pótolták a (nagyrészt) új kis- és középvállalatok, vállalkozások.
Hogy a regisztrált új vállalatokból mennyi tekinthető ténylegesen működőnek, ezt
Statisztikánk, csak 1995-ben kezdte megfigyelni. 1995. december 31-én 57,5 százalék volt a működő vállalatok aránya.
Ez az arányszám a következő néhány évben jelentősen, majd már lassabban emelkedett és közel a 80 százalékhoz nagyjából stabilizálódott. A KSH kiadvány a továbbiakban az 1995 utáni fontosabb változásokat és a 2001-re kialakult struktúrát a működő vállalatok adatai alapján elemzi. Jelzi többek között, hogy a vállalatok gazdálkodási formák szerinti összetétele jelentősen változott: az egyéni vállalkozások aránya csökkent, a társas vállalkozásoké nőtt. A vállalatok gazdasági ágak szerinti összetételében kisebb lett a feldolgozóipar és a kereskedelem, emelkedett a pénzügyi tevékenység és a szolgáltatások területén működő vállalatok aránya. A területi megoszlás ismert sajátosságai mellett (amit jelenleg még csak a vállalat székhelyének bejegyezése alapján tudunk vizsgálni) a friss adatok azt is tanúsítják, hogy a külföldi tőke erőteljesen jelen van a kis- és középvállalatok körében is.
A 2001–2002 márciusa közötti változásokat az alábbi tábla mutatja.
1.1 A KKV-k hozzájárulása a foglalkoztatáshoz és a GDP-hez
A magyar gazdaságra a kétharmad–egyharmados KKV-nagyvállalkozási foglalkoztatási arány a jellemző. A KKV-k 67 százalékos részesedése a vállalati szférában a foglalkoztatottak számából, kevéssel az EU és az Európa 19 országának átlaga felett van. Lényegi különbség viszont, hogy kisebb a 10-49 fő közötti kisvállalatok és nagyobb a középvállalatok munkahelyet biztosító szerepe.
Szemben azzal, hogy gyakran a középvállalatok vannak jelen, erőteljesen a magyar gazdaságban és a 10–49 fős kisvállalati kör gyengébb.
A kis- és középvállalatoknak foglalkoztatási szerepük mellett nem kevésbé fontos rendeltetése, hogy teret adnak kezdeményezésnek, vállalkozásnak (a szó eredeti értelmében), önállóságnak, kötetlenebb, független munkának, új ötletek (innovációk) megvalósításának, elősegítik a piaci verseny élénkítését, a gazdaság rugalmasabb alkalmazkodását.
Arra természetesen a statisztikától várunk választ, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a kis- és középvállalatok a GDP, a bruttó hazai termék létrehozásához.
A vizsgálódások mindig kisebb GDP-, mint foglalkoztatási hozzájárulást mutatnak. Ez abból következik, hogy a kis- és középvállalatok, de különösen a kis- és legkisebb (azaz a mikro-) vállalatok munkatermelékenysége alacsonyabb, mint a nagyvállalatoké. Ennek a méretgazdaságosságból adódó hatások mellett két további, külön is vizsgálandó oka van. Az egyik ilyen ok, hogy a kis- és különösen a legkisebb vállalatok tőkeellátottsága, technikai felszereltsége legtöbbször alacsonyabb, mint a közepes nagyvállalatoké. Ha adott vállalat vagy vállalatcsoport kibocsátását, vagy inkább hozzáadott értékét nem a munka-ráfordításokhoz viszonyítjuk, hanem a munka- és tőkeráfordításokhoz együtt, azaz az ún. többtényezős (más néven: teljes) termelékenységet vizsgáljuk, akkor kisebbek lesznek a vállalati nagyságkategóriák mutatói közötti különbségek. A másik tényező, összegzett adatok esetén a struktúrahatás lehet az a körülmény, hogy a kisvállalatok között nagyobb súllyal szerepelnek munkaigényesebb ágazatok.
Az Európa 19 országára az előbbiekben a termelékenységi és foglalkoztatottsági mutatók alapján számítottunk GDP-hozzájárulást, a magyar GDP és a foglalkoztatottsági adatokból hasonlóan számíthatunk termelékenységi színvonalarányokat. Ezek az arányok a kis-, a közép- és a nagyvállalatok csoportjára a következők:
A szembetűnő különbség (az 1998-ra és 2000-re vonatkozó adatok nagy eltérése mellett) a magyar középvállalatok alacsony, a magyar kisvállalatok viszonylag magas termelékenysége. A mutatók ilyen alakulásában strukturális hatások és más körülmények is szerepet játszhatnak, a kisvállalatok esetében például a feketemunka magas aránya a magyar gazdaság e területén
A 76 ágazatra vonatkozóan adatok közül érdemes megemlíteni, hogy a KKV-k munkatermelékenysége az összes vállalatra számított átlag hány százaléka. Van néhány ágazat (például a vegyipar, a bútoripar), ahol ez a mutató az átlag felett van; sok ágazatban közel az átlaghoz (például a faiparban, a textil- és ruházati iparban, a gépiparban, az építőiparban, a kereskedelemben), másutt távolabb attól (például az élelmiszeriparban 82, a járműiparban 88 százalék).
Juhászné Horváth Erzsébet
RND Üzletviteli Kft.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése